Az elhunytakat eddig, egy több sírhely-együttesből álló, kápolnából kísérték utolsó útjukra, egyházi hovatartozásra és nemzetiségre való tekintet nélkül. 1992-ben a temetőben lévő, addigi temetőőrház lebontásra került és új épület került a helyére. Ezt átalakítva sikerült mára a temetési szertartásokhoz, egy olyan helységet biztosítani, aminek a használatával megszűnik a régi, több családhoz tartozó kiskápolna ravatalozó funkciója és egy új, tágas, imádságra, gyászra, elcsendesedésre alkalmas istentiszteleti hely válik alkalmassá a méltó végtisztesség megadására.
A helyiségben hűtőkamra is helyet kapott, valamint a harang villamosítása, távvezérlése is elkészült és a hangosítást is megoldották. A megáldás szertartását Ft. Pallai Béla c-esperes, a Szent Miklós görögkatolikus egyházközég parókusa végezte, olajjal kente meg az épület falait, szentelt vízzel hintette meg a helységet, majd a temetőben elhunytak lelki nyugalmáért, a jelenlévő hívekkel, közös panachidát is végzett.
Prédikációjában kihangsúlyozta, hogy a temetések alkalmával nem szolgáltatást végez az egyház, hanem annak képviselői szolgálnak és részvéttel állnak a koporsók körül. Erre alkalmas, megfelelő helyet kínál ezentúl, az új magyar görögkatolikus temető-ravatalozó. Örömének adott hangot, hogy az egyházközség régi álma valósult meg egy olyan helyen, ahol a túlzsúfoltság miatt, eddig elég nehézkes volt a végtisztesség megadása a gyásznak abban a pillanatában, amikor legközelebbi szeretteinktől, ismerőseinktől, barátainktól búcsúzunk.
Megköszönte mindazoknak, akik megálmodták és a megvalósításban segítséget, támogatást nyújtottak, s nem utolsó sorban mindazoknak az áldozatos munkáját, akik lehetővé tették, hogy egy méltóbb helyet biztosíthatnak mostantól a temetésekhez. A ravatalozó felszereléséhez hozzájárultak az egyházközség képviselő-testület tagjai, a több rendbeli terítőket pedig az Árpád-házi Szent Piroska Nőszövetség tagjai készítették.